Chihuahua - a ronda és felejthető nagyváros

Visszabuszoztunk Chihuahuába. Szerencsésen kifogtunk egy gyorsabb járatot, így csak kb. öt óra volt az út, szinte észre sem vettük. Erről a városról túl sokat nem tudok mondani, mert csak átutaztunk rajta, és amúgy is elég gusztustalan nagyvárosnak tűnt. Itt volt az egyetlen csótányos szállásunk: Hotel Jardin del Centro. A csótány említésére csak kiröhögtek minket, hogy mit panaszkodunk. 320 pesóért egy elég koszos szobát kaptunk, amit a csótány incidens után kicseréltettünk. Nyilván csótány a másik szobában is ugyanúgy lehetett volna, ha nincs szerencsénk, de egy fokkal legalább jobban nézett ki, és mintha ki is takarították volna, de ezt már 400 pesóért adták. Amúgy pedig hangulatos kis helynek tűnik így fotón, és abszolút fel lehetne tüntetni jó fényben is, ha az lenne a célom, hogy csak dicsekedjek, hogy mennyire csodálatos helyen voltunk, még a csapból is bor folyt,s tb. - persze tényleg csodálatos helyen voltunk, de ugye semmi sem tökéletes - például a feelinges madárcsicsergést kalitkába zárt madarakkal biztosították.

---

Cancún - Pisté: a műanyagvárosból a romok közelébe

Chihuhahuából Cancúnba mentünk, hogy megkezdjük kalandozásainkat a Yucatan-félszigeten. A gépből kiszállva mellbevágó volt a féltrópusi klímába csöppenni a hegyekből egy-két óra alatt átrepülve, de annyira azért ezt se bántuk. Meleg szél fújt, a páratartalom kb. ezer százalék.

Amennyiben nem mainstream szórakozásra vágysz, csak azt tudom javasolni, hogy nagy ívben kerüld el Cancúnt, bár ha nem vonz az ilyen típusú időtöltés, akkor valószínűleg már tájékozódtál annyira utazás előtt, hogy ezt nagyon jól tudod. A repülőtéren minden bizonnyal darabokra téptek volna az autóbérléssel foglalkozó hiénák, ha nem lett volna már egy saját hiénánk, akivel előzetes internetes egyeztetés után még a repülőtéren felvettük a kapcsolatot, így az ő oltalmazó szárnyai alatt sikerült kijutnunk. Cancúnban annyi ideig tartózkodtunk, amennyi az autóbérlés lebonyolításához, és a városból való kijutáshoz szükséges volt. Azért pár fotót megért volna, de már sötétben hajtottunk át a Zona Hoteleirán, így csak az autóból fotóztam ki párat, ami természetesen nem sikerült, így hát letöltöttem: Cancún távolról, és közelről:


Ebből jól látható, hogy Cancún Mexikó Las Vegasa, egy teljesen műanyag dolog. Ha jól értettem, akkor eredetileg egy sziget volt, de építettek egy hozzá vezető szárazföldi utat. A Mexikóba utazó turisták kb. 90%-a Cancúnba megy, hogy ott égesse magát szarrá a bícsen, bár nem nagyon értem, hogy erre a célra miért nem jó a Balaton, vagy egy közelebbi tengerpart. Meg persze az ún. Maya Riviéra vonzáskörzetében autókáznak még, ami a Cancúntól dél felé induló tengerpart egy szakaszát jelenti Tulummal bezárólag, ahol igazából nincs semmi olyan, ami máshol nincs meg sokkal szebb, természetesebb, és olcsóbb verzióban (maya romok, snorkellingezési lehetőség, tengerpart).

Már tíz óra is elmúlt, mire Pistébe értünk, ahol a másnapi romnézés előtti alvást terveztük a Posada Poxil nevű hostelben. Egy görög kinézetű nagyon makacs bácsi fogadott minket, nem volt hajlandó ötven pesót sem engedni az árból, pedig a Lonely Planetben "jobb napokat látott" törölközőit emlegető írásból kiemelve ezt a jelzőt az egész hostelre is vonatkoztathattuk nyugodtan. Így a következő szolgáltatásokat kaptuk 300 pesóért: a koszos falon láthatóan évek óta nem működő klímát, de a bácsi büszkén kapcsolta be az irdatlanul zörgő ventillátort, azt pedig jó előre leszögezte, hogy meleg vízről és reggeliről ne is álmodjunk. Mondjuk a szobában úgyis annyira meleg volt, hogy ott aztán igazán nem is hiányzott az a meleg víz.



A szállás elfoglalása után kimentünk a faluba, ahol kétségbeesve tapasztaltuk, hogy Yucatán államban este tíz után tilos a szeszesital árusítás, még a vendéglátóhelyeken is. Végül egy gyenge-közepes büfében némi tacót magunkba tömtünk, és kólát ittunk, mert más nem volt ezen kívül, csak kávé (még víz sem).

---

Chichén Itza - romok és kisebb hüllők

A jetleg lendületét meglovagoló koránkelés után lepukkant szállásunk makacs házigazdája átirányított minket a szemben lévő étterembe reggelizni. Miközben néztük a helyi lakosok reggeli életét, próbáltunk lélekben felkészülni az előttünk álló tortúrára: a Yucatán-félsziget egyik leglátogatottabb romvárosának, a maja-tolték birodalom egykori fővárosának megtekintésére. Mindenféle beszámolóban azt olvastuk, hogy rengetegen vannak, és az árusok fürtökben lógnak rajtad, csak hogy egy hűtőmágnest rád sózzanak.


Kilenc után nem sokkal értünk Chichén Itzába. A parkoló elég üres volt, a hőmérséklet még elviselhető, de már előrevetítette, hogy hamarosan túlzásnak fogjuk találni. A bejáratnál két jegyet kellett venni, mint később kiderítettem azért, mert a terület magánkézben van, és az államnak, valamint a tulajdonosnak külön fizet az ember. Egyébként nem volt különösebben drága, a két jegy összesen kb. 3000 Forint volt.

A bejárat után rögtön szép nagy, aranyos, barátságos iguánákba botlottunk, de a beharangozott tömeg elmaradt, nyilván a korai időpontra való tekintettel. Az árusok nagy része szintén nem érkezett még meg, néhányan bontogatták csak éppen kifelé a portékájukat. A későbbi romnézési tapasztalatokkal ellentétben itt nem árultak zsákbamacskát: a bejárattól egyenes út vezetett Chichén Itza fő nevezetességéhez, az El Castillo-hoz. Más romvárosokban ugyanis általában úgy van kialakítva az útvonal, hogy a végén jön a legnagyobb durranás - ez mondjuk abban az esetben tényleg szerencsés, amikor dögmelegben, 90%-os páratartalomnál órákat bolyongsz a dzsungelben a romok között, mert akkor van motivácó, hogy miért vonszold tovább magad. C.I. viszont nincs nagy területen, így végül nem vettük nagyon zokon a hirtelen elénk táruló látványt.








Kb. két óra múltán úgy éreztük, kiveséztük a helyet. Bár a Chacmool szobrot nem találtuk meg végül,de egyre melegebb volt, és a turisták is kezdtek már szivárogni, úgyhogy úgy éreztük, itt az ideje a távozásnak. Amúgy is hosszú út állt még előttünk: közel ötszáz kilométer levezetése, hogy másnap reggel időben odaérjünk a Calakmúl Bioszféra Rezervátumba. Út közben egy benzinkútnál ettem egy mozgóárusnál valamit, amit nem kellett volna, de ennek folyománya (átvitt és szó szerinti értelemben is) már a következő nap történetéhez tartozik.